Múzeumváros Melnik – vörösborok, homokpiramisok

Melnik

Bulgária legisebb városa Melnik (Мелник) kb. 280 lakossal – még Szarvaskőnél is kevesebben laknak ott! Néhány napos pihenőre Görögországból hazafelé kis kitérővel kiválóan alkalmas ez a grandiózus kulissza előtt fekvő műemlékvédett pici város. Igazán megéri a városban időzni és legalább egyszer túrázni a környező hegyekben. Na de miért város ilyen kevés lakóval? Történelmi jelentősége miatt, hagyományból. […]

Nafplio, Bourtzi erőd

Bourtzi erőd

A tengerből kiemelkedő kis erődöt a törökök nevezték el Bourtzi-nak (Μπούρτζι – tornyot jelent), mára a város jelképévé vált. A kis szigeten eredetileg egy bizánci templom állt. A velenceiek stratégiailag fontosnak ítélték, a kikötő védelmére egy tornyot emeltek itt, a XVI. század első felében és erődöt építettek. A kikötőt lánccal kötötték össze az erőddel, amelyet éjszakára […]

Nafplio, a kedves kis városka

Nafplio

A 11 ezres lakosú Nafplio (Ναύπλιο, Ανάπλι) Görögország egyik legszebb, leghangulatosabb kisvárosa, tele élettel. Nevét Poszeidon isten egyik fiáról, Naupliusról kapta, a helybéliek nagy szeretettel inkább Anapli-nak nevezik, mert ez költőibb. Az ókorban Argos város kikötőjeként szolgált. A bizánci időkben és a XI. században fejlődött jelentős kereskedelmi központtá. A XIII. század elejétől különböző hódítók foglalták el, […]

Argosz városa, mükénei alapokkal

Argosz

Argosz városát kb. 5000 évvel ezelőtt a mükénei időkben alapították, ezzel Európa egyik legrégebben lakott városa. Görögök, rómaiak, bizánciak, velenceiek és törökök harcoltak, romboltak és építettek újat itt az évszázadok során. ” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]   Argosz térképen:

Nemea, a pánhellén játékok egyik helyszíne

Nemea

Az ókori Nemea fő attrakciója a Zeusz templom. Az időszámításunk előtti 6. évszázadban épült. Az utóbbi években lassanként restaurálják, ma már több hatalmas oszlop ismét a helyén áll. Nemea volt Olimpia, Delfi és Isztmosz mellett a pánhellén játékok egyik helyszíne. Stadionja 40.000 nézőt volt képes befogadni. Egy mitológiai gyermekgyilkosság is történt itt: Amikor a Hetek […]

Paralia Skotinas

Skotina

Este érkeztünk az Olümposz lábaihoz, a szokásostól eltérően zuhogó esőben. Zeusz csak úgy hajigálta a villámokat! Másnapra elállt az eső, de a nap nem bújt elő, még nem békélt meg teljesen a főisten. Így aztán sétálni mentünk. Az ilyen időnek is van előnye, egyébként csak heverésztünk volna a strandon, mondván, hogy fáradtak vagyunk 1100 km […]

Arany Prága – Prágába kirándult a “Szarvaskői Nőegylet”

Prága

Előre bocsátom, „Szarvakői Nőegylet” nincs. Még. Az elnevezés egy jókedvű sörözéskor jött elő, a jó hangulatú prágai sörözőkben csak úgy ömlenek a sziporkázó ötletek. De ki tudja, mit hoz a jövő? Talán nem is olyan rossz ötlet! A spontán összeállt kis csapat nem csak nőkből állt és nem csak szarvaskőiekből.  Márciusban a hosszú hétvégén Prágába […]